Az EU 7. keretprogramba és egyéb közös EU-s kezdeményezésekbe való bekapcsolódás támogatása részeként megvalósuló Intelligens ellenőrző és kezelőrendszer fejlesztése (NEMZ_12-2014-0001) projekt

Clockwork project:
A projekt célja, hogy elősegítse olyan középkorú és idős
dolgozók élettani bioritmusának, egészséges és
kényelmes környezetének megteremtését, akik olyan
szakmát, hivatást látnak el, melyek váltott műszakban való
munkavégzést igényelnek. A rendszer olyan néhány
munkavégzés szempontjából is észrevehetetlen
környezetmódosítást eszközöl, mellyel az idősebb
munkavállalók egészséges és biztos módon láthatják el
munkájukat. Kutatók által bizonyított, hogy az éjjeli, nem
természetes, sokszor csak jelentéktelennek vélt fénynek két
fő negatív élettani hatása van: megzavarja az emberi szervezet
azon életfolyamatait, melyek szabályos hullámzás szerint
zajlanak (bioritmus), és elnyomja a tobozmirigy
melatonin-termelését. Humán epidemiológiai, illetve állatokon
végzett kísérleti vizsgálatok bizonyítják, hogy az egészséges
bioritmus és a melatonin gátolja a rák kialakulását,
növekedését. Az eszközzel és az azt körülvevő rendszerrel
szemben támasztott elvárt eredmény tehát nem kevesebb,
mint hozzájárulni munkavégzéssel összekapcsolható kórságok
megelőzéséhez, kialakítani, majd fenntartani az egészséges életmódot kritikus területeken is, ahol nagyobb az előfordulási esélye az olyan krónikus betegségeknek, mint rák, cukorbetegség, szívelégtelenség, stressz, alvászavar, rövidtávú memóriavesztés, koncentrációzavar, hangulatingadozás, ingerlékenység és depresszió. Ebből eredő további elvárt eredmény az időskori foglalkoztatás és munkavállalás ösztönzése, a megfelelő körülmények ellenőrzésével, szabályozásával.
A nemzetközi konzorciumban öt különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező európai országból sorakoznak a partnerek: öt kisvállalkozás, egy nagyipari vállalat, egy egyetem, valamint egy kutatóközpont. Egy konzorcium tag (PT: Portugál Telekom) aktív dolgozóikon keresztül végfelhasználói is lennének a készterméknek, így külön előnyt jelent a tervezés során a felhasználói szemlélet. Mindez, valamint a partnerek múltja és tapasztalata kutatás, fejlesztés, tervezés és üzleti hasznosítás terén, biztosítja a konzorcium sikeres működését.

 

Adat tábla Letöltés
Sajtóközlemény Letöltés
C tábla Letöltés

 

Széchenyi 2020 infoblock